VÉGSŐ CSAPÁS A HÁZIPÉNZTÁRAKRA
2007.április 1. napjától valamennyi gazdálkodónak el kellett készíteni újra házipénztári szabályzatát, amelyben meg kellett határoznia napi készpénz záró állományának felső határát. Ezt a záró állományt maximalizálja az új rendelkezés, amelynek lényege, hogy a napi záró állomány egy hónapra számított napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év teljes bevételének 1,2 százalékát, illetőleg ha ez az összeg nem éri el az ötszázezer forintot, akkor ötszázezer forintot.
A szabályozás csak azokra a vállalkozásokra vonatkozik, amelyek a Számviteli törvény hatály alá esnek, vagyis például az egyéni vállalkozókra és a bevételi nyilvántartást vezető egyszerűsített vállalkozói adózást választókra nem.
Amennyiben új vállalkozásról van szó, úgy a várható adatok alapján kell meghatározni a záró állomány maximumát.
Remélhetőleg már nagyon kevés olyan vállalkozás van, ahol ez a rendelkezés különösebb gondot okoz, de ha mégis, akkor ideiglenesen még lehet élni az elszámolási előlegként való ’kihelyezéssel’, kölcsönadással. Nem árt azonban figyelemmel lenni arra, hogy a 30 napon túli elszámolási előleg kamatkedvezményből származó jövedelem jogcímen adófizetési kötelezettséget keletkeztet és a kölcsönadás sem egy igazán hosszú távú megoldás a gondokra.
Amennyiben a vállalkozás eredménytartaléka erre lehetőséget nyújt a (feltehetően évek során) felgyülemlett pénzösszeget érdemes osztalékként kifizetni vagy befizetni a bankszámlára.
Az osztalékfizetés választásakor előny lehet, hogy az idei évben megszűnt a
35 %-os adókulcs, valamennyi osztalék után 25 %-kal adózunk.
Mindenesetre minél hamarabb frissítsék házipénztári szabályzatukat, a további szankciók elkerülése érdekében mindenképpen megéri. Az szabály be nem tartásához nem rendelt külön meghatározott bírságot a jogalkotó, így a szankcionálás alapja a pénzkezelési előírások megsértése vagyis a Számviteli törvénnyel ellentétes gazdálkodói magatartás lehet, amely esetekben az alkalmazott bírság összege akár 500ezer forint is lehet.



