SOKKOLJÁK AZ ADÓTERHEK?
AKKOR NE FIZESSEN TÖBBET,
MINT AMENNYIT VALÓJÁBAN SZÜKSÉGES!

IRÁNYMUTATÓ:

Címlap / Cikkek / Friss hírek / Tagi kölcsön ezredszer

Tagi kölcsön…és ha elengedik

Az Adóhivatal elnökének 2007. évi iránymutatásában konkrét felsorolásként szerepelt a tagi kölcsön-nyújtások hátterének vizsgálata, de  bizton állíthatom, hogy az idei évben sem maradt ki, legfeljebb más lett a megfogalmazás.

Arról már mindenki hallott, hogy elsődleges cél az ellenőrzések során annak megállapítása, hogy a tagi kölcsön nyújtója az átmeneti segítséget milyen forrásból biztosította vállalkozása számára. Célszerű tehát az ezzel kapcsolatosan feltett kérdések megválaszolására előre felkészülni. Minden állításunk akkor számít bizonyítottnak a hivatal ellenőrei számára, ha banki átutalással tudjuk a forrást igazolni. Arról se feledkezzünk meg, hogy korábbi adóbevallásaink alapján fogják megítélni képesek lehettünk-e arra, hogy egyedül siessünk cégünk segítségére.

A mai gondolat ébresztőnek azonban nem a kölcsön nyújtásával kapcsolatos veszélyekre való figyelmeztetés volt a célja…

Tudta, hogy illetéket kell fizetnie a vállalkozásnak, ha elengedi a tulajdonos a kölcsönt?

Az elengedett követelés az illetéktörvény 2008. évi változása kapcsán vagyonszerzésnek minősül és ezért a társaságnak, mint vagyonszerzőnek ajándékozási illetéket kell fizetnie.

Ezzel együtt és ennek ellenére is érdemes minden alkalommal egyedileg mérlegelni, hogy mit célszerű tenni, hiszen az elengedésnek egyaránt vannak előnyei és hátrányai is.

Lássuk csak, pozitívumok :

  • a társasági adó alapját csökkenti a rendkívüli bevételként könyvelt tétel, tehát adót nem kell fizetni,
  • a társaságnál – az eredményen keresztül – növeli a saját tőke összegét és bizony sok esetben semmilyen más mód nem kínálkozik arra, hogy a GT szabályainak megfelelni nem tudó társaság működését újra szabályossá változtassuk.

Negatív kihatások:

  • a különadót sajnos meg kell fizetni utána,
  • miután eredménytartalékként kerül vissza a társaság vérkeringésébe, osztalék kivétel esetén gyakorlatilag „újraadózza” a tulajdonos (mert afelől ugyebár nem volt kétségünk, hogy adózott jövedelemből került be a vállalkozásba?),
  • és persze az ajándékozási illeték.
 
Jelenlegi látogató:
Oldalainkat 3 vendég böngészi
Szemináriumok
Üdvözlöm!

Vincze Márta vagyok. Azzal foglalkozom, hogy vállalkozások vagyonát mentem meg attól, hogy a szakismeret vagy az információk hiánya miatt kerüljenek az ellenőrző hivatalok útvesztőibe és ennek következtében gyakran gazdaságilag is nehéz helyzetbe. Eddigi 20 éves pályafutásom alatt Több mint 5 milliárd forintot takarítottam meg ügyfeleimnek és számos esetben elnöki felügyeleti intézkedési kérelmet indítványoztam az adóellenőrzésekben tapasztalt jogszabálysértések miatt – sikerrel.

Miért érdekes ez Önnek? Kattintson ide!

Hírlevél