Tisztelt Olvasóim!


Sokadik éve, hogy kézen fogva kísérem ügyfeleimet és közvetve olvasóimat is azon a simának egyáltalán nem nevezhető úton, amelynek végeredménye, hogy elkészül az előző gazdasági évükről számot adó beszámoló valamint a társasági és iparűzési adóbevallás.
Ismét közelít a határidő, amelynek utolsó napja 2010. május 31.


Fontos azonban megemlíteni, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési hivatal honlapján, már küldhető formában megtalálható a bevallás nyomtatvány, így tehát amely vállalkozásoknak feltehetően túlfizetése van társasági vagy különadóból, és iparűzési adóból, azoknak érdemes minél hamarabb beküldeni a bevallást. Amennyiben nem kérik a túlfizetett összegek visszautalását, úgy annak az átvezetéséről a bevallás benyújtásával egy időben, vagy bármikor később is rendelkezhetnek.

NÉHÁNY FONTOS SZEMPONT AZ ADÓ MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ :

A legutóbbi jogszabályváltozások következtében már a 2009-es adóév vonatkozásában is alkalmazhatóak a veszteség elhatárolásra vonatkozó szabályok, vagyis a korábbi évek elhatárolt veszteségéből bármely összeggel csökkenthető a pozitív adóalap, feltéve, hogy a veszteség a rendeltetésszerű joggyakorlás elvének betartásával keletkezett.

Hogy mit is jelent a rendeltetésszerű joggyakorlás? Egyszerűen fogalmazva az előírt kötelezettségek betartását és a törvények által biztosított kedvezmények jogszerű érvényesítését. A tartalmi követelményeket alapvetően az adóhatósági és a bírósági joggyakorlat formálja, alakítja nap, mint nap.

2010. január 1. napjától megszűnnek a támogatásokhoz kapcsolódó korrekciós lehetőségek, vagyis változnak az adományra vonatkozó szabályok, azonban a 2009. évre még a régi szabályok alkalmazásával lehet az adott támogatásokat elszámolni!!

Nem lehet elégszer beszélni arról, hogy a társasági adó alapjának módosítására, különféle kedvezmények igénybevételére számos lehetőség van, bár kétségtelen, hogy dolgozni azért kell egy kicsit a jogszerű igénybevétel érdekében.

Van ugye a KKV beruházási kedvezmény, a fejlesztési tartalék képzési lehetőség, a K+F közvetlen költségeinek kedvezménye, a különféle foglalkoztatási kedvezmények, az iparűzési adó levonásának lehetősége. Ez utóbbi most utoljára!


Igaz, hogy ehhez már nem elkerülhető a szakember igénybevétele, amiről az is tudható, hogy nem dolgozik ingyen. A legtöbb esetben mégis megéri.


ÉS MOST EGY AJÁNLAT:

Amennyiben elkészült bevallásait ellenőriztetni szeretné az Adóhivatal számára történő benyújtás előtt, úgy április 19. és május 21. között 50 százalékos óradíj-kedvezménnyel rendelheti meg a szolgáltatást.


Részletes tájékoztatást kaphat telefonon vagy írásban, az alábbi munkatársaktól:


Kemény Melinda – Irodavezető
Janó Csilla –Igazgatói asszisztens

Telefon: (1) 326 6821
Fax: (1) 326 6974
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

Eddigi tapasztalataim szerint az ellenőrzésre beadott bevallások 76 százalékában még találtam megtakarítani valót.
Ön biztos abban, hogy a 24 százalékhoz tartozik?

Üdvözlettel:


Vincze Márta