Kedves Olvasóim ! 
Akár tetszik, akár nem; az év zárása az idén sem maradhat el.
Mint már oly sok alkalommal az előző években, most is az igénybe vehető kedvezmények
felé szeretném irányítani figyelmüket, természetesen a teljesség igénye nélkül, hiszen
egyetlen cikk túl nagy terjedelmű lenne a téma alapos feldolgozásához.
Néhány példa az adóalap csökkentő jogcímekre:
a korábbi évek elhatárolt veszteségével annak, pozitív mértékéig csökkenthető
az adóalap ( ez jövőre változhat, és nem valószínű, hogy kedvező módon)
- a várható kötelezettségekre és jövőben felmerülő költségekre képzett
céltartalék felhasználása miatt az adóévben bevételként elszámolt összeg
szintén csökkenti az adó alapját (tapasztalataim szerint ez gyakran
elfelejtődik)
- az a bűvös fejlesztési tartalék, amellyel csökkenthető az adóalap, de maximum
500 millió forintig vagy az adóalap 50 százalékos mértékéig (erről hamarosan
egy külön cikket is olvashatnak, mert „…megér egy misét”)
- megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása esetén is jár adóalap
csökkentő kedvezmény
- ne feledkezzenek meg a KKV beruházási kedvezményről, amelynél azért
figyelni kell arra is, hogy ún.: de minimis támogatásnak minősül, és
éves igénybevételének maximális mértéke 30 millió forinttal csökkentheti
az adóalapot. Fontos azonban, hogy az ennek terhére beszerzett eszközre a
számviteli rendünkben rögzített, választott módon továbbra is elszámolható
az értékcsökkenés
- amennyiben például az előző pontban említett beruházást hitelből vagy lízing
igénybe vételével valósítottuk meg, akkor az év végéig teljesített kamat 40
százalékával (itt is van maximum: 6 millió forint) már a fizetendő adót lehet
csökkenteni
-
Van még egy olyan, újabb lehetőség, amelyre külön fel szeretném hívni a figyelmüket !
Ez pedig a látvány-csapatsport támogatása.
Nemrégen megkeresett egy sportegyesület, és mivel tetszett, ahogyan igyekeztek köznapi
nyelvre - ámde a tartalmat nem károsítva -, lefordítani a lényeget, ígéretet tettem nekik
arra, hogy honlapomon fogom népszerűsíteni törekvéseiket, amellyel magam is teljesen
egyetértek.
Kérem, tekintsék meg az Egri Vízilabda Klub tájékoztatóját.
